A rossz demográfiai helyzet tudatában, az önkormányzatok is végeznek népességnövekedési intézkedéseket. Így Becsén segítik az elsőszülött gyermekes anyákat, valamint vannak támogatások az óvodás gyermekeknek és az egyetemistáknak is.
David Skakić, A Városi Közigazgatás szociális ügyekkel foglalkozó osztályának vezetője, hangsúlyozta, hogy Becse önkormányzata demográfiai intézkedéseket hajt végre.
A becsei önkormányzat területén élő elsőszülött gyermekes szülőknek egyszeri 10.000 dináros támogatás jár. Mint egyéb segítséget a családoknak, és mint népességnövekedési intézkedést, az önkormányzat kiemelte az óvodások segítését, mégpedig a PU “Labud Pejović” óvodai költségek megtérítését a harmadik és negyedig gyerek után. Tehát ezen szülők nem fizetnek óvodai költségeket.
Valamint, A PU “Labud Pejović” óvoda, rendelkezik elegendő hellyel és nincsen várakozási lista sem, mint a többi önkormányzatban, ez mellett az elmúlt öt évben az ára sem változott, mégpedig a környékben a legolcsóbb - hangsúlyozza Skakić.
Bár Becse önkormányzata még nem segíti a mesterséges megtermékenyítést, Dragan Tošić elnök tisztában van problémával, és azt mondja ezen intézkedések várhatók a következő időszakban.
Tisztában vagyunk a problémával, és a következő időszakban vagy megemeljük az elsőszülöttek támogatását, mert nyilvánvaló, hogy az elsőszülöttekből van a legkedvesebb, vagy pedig behozzuk a második gyermekre vonatkozó támogatást is. Követni fogjuk minden lényeges intézmény intézkedéseit és lépéseit, és reméljük, hogy együtt sikerül pozitív eredményeket elérnünk.
A lakosság elhalálozásának oka a szegénység, az életmód, vagy valami más? Bármi is legyen az ok, el kell fogadnunk és meg kell értenünk az egyénünk személyes szerepét és felelősségét a közösségünk népességi problémáinak megoldásában.
A közzétett médiatartalmat a “Nyilvánosság a népességért” projekt részeként hozták létre, amelyet társfinanszíroz a Szerb Köztársaság - Kulturális és Információs Minisztérium. A támogatott médiaprojektben kifejezett vélemények nem feltétlenül tükrözik az támogató hatóság véleményét.