Az új törvény a gyermekes családok támogatásáról 2018. Július 1-én lépett érvénybe, ahogyan a születést ösztönző stratégia is, amely felülvizsgálásra és kiegészítésre került, mégpedig a migrációra és az aktív öregedésre vonatkozóan, mindez a népesség csökkenésének megakadályozása érdekében.

 

Törökbecse biztosan azon ritka önkormányzatokhoz tartozik Szerbiában, amely a költségvetésének 12 százalékát a szociális és népességi politikára fordítja.

Ahogyan Saša Maksimović, a törökbecsei önkormányzat elnöke mondta, az egyik stratégiai irány a nem elegendő születés és a népesség csökkenésének megoldásának érdekében, a pénzügyi támogatás a családok számára, ám a törökbecsei önkormányzat saját intézkedéseket is tesz.

-A törökbecsei önkormányzat egyszeri támogatása az elsőszülött gyermek után 20.000 dinárt tesz ki, ikrek esetén ez az összeg 60.000 dinár, hármas ikrek esetén 100.000 dinár, négyesikrek vagy több esetén pedig 150.000 dinár. Valamint itt van még az óvodai költségek támogatása a harmadik és negyedig gyerek után és 200.000 dinár a mesterséges megtermékenyítésre páronként.

Ahogyan Ivana Dobožanov, az Ifjúsági iroda koordinátora, az önkormányzat betartja a szülési szabadságra vonatkozó támogatások, a gyermek és szülői támogatások és egyéb szociális népességi intézkedések végzését.

A leírt intézkedések mellett, megemlíthetjük még az ingyenes uzsonnát a társadalmilag hátrányos helyzetű családokból származó diákok számára, és az ingyenes iskolai felszerelést az elsős diákok számára. A szülői gondoskodás nélküli gyermekek számára, akik szociális segély élvezői, a fogyatékos és fejlődési fogyatékkal élő gyermekek számára akik a Törökbecsei önkormányzat területén kívül tanulnak, és akik Törökbecsére jönnek, az önkormányzat ingyenes utazást vagy pedig az utazási díj megtérítését biztosítja.

Itt van még az első és másodfokú egyetemisták ösztöndíjazása is 7.000 dinár összegben. Azon általános és középiskolás diákok számára akik kitűnő eredményeket érnek el, elkülönítésre került bizonyos összeg ajándékok vásárlására, könyvek, tablet és egyéb formájában.

Az Ifjúsági iroda koordinátora emlékeztet, hogy Törökbecse önkormányzatának területén vannak nem kormányzati szervezetek akik a gyermekekkel, a fiatalokkal, a szociálisan hátramaradottakkal és általános humanitárius munkákkal foglalkoznak, és úgyszintén jelentős összegeket különítenek el erre.

 

A közzétett médiatartalmat a “Nyilvánosság a népességért” projekt részeként hozták létre, amelyet társfinanszíroz a Szerb Köztársaság - Kulturális és Információs Minisztérium. A támogatott médiaprojektben kifejezett vélemények nem feltétlenül tükrözik az támogató hatóság véleményét.


PROČITAJTE JOŠ...

 

NAJČITANIJE

Povodom redovne kontrole saobraćaja, Policijska uprava ...

Letnja sezona na otvorenim bazenima Sportskog centra u B...

„Odakle da počnem?“ - pita Petar Vidović, osnivač...

U okviru nastavka velikog projekta prenamene kanalne mre...

Foto: Društvene mreže / Uređivanje prostora oko zgrad...

Povodom Svetskog dana dobrovoljnih davalaca krvi, koji s...

NAJNOVIJE

Foto: Milica Jončeski / Dolazak na Ravanicu Od manasti...

Na 10. redovnoj sednici Skupštine opštine Bečej, odr�...

Centar Bečeja bio je domaćin drugog po redu „Noćnog...

Zbog radova na elektrodistributivnoj mreži, u petak 20...

Opština Bečej i Kancelarija za mlade pozivaju ekipe da...

Povodom 15. juna – Međunarodnog dana borbe protiv dis...

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži